Otthonról végezhető munka
Otthonról végezhető munka
Az otthoni munka mindig is vonzó volt az emberek számára, főleg azoknak, akik nem, vagy csak nehezen tudnak otthonról elmozdulni. Ilyenek a kismamák, kisgyerekes anyukák, nyugdíjasok vagy bárki más, akár férfiak is, akik több időt szeretnének tölteni a családjukkal.
Régen otthoni munka alatt általában valami kézműves tevékenységet értettek, pl. gyöngyfűzés, dobozhajtogatás, vagy különböző olyan tevékenység, amit ha elvégeztünk, pl. postán küldtük el a munkaadónak.
A világ a társadalom és a technika fejlődésével ezek a munkák majdnem mind megszűntek. A számítógépek és az internet megjelenésével az otthoni munka egy másik dimenziója jelent meg. Egyre több cég engedi meg a munkatársainak, hogy otthon végezze el feladatainak nagy részét és a munkahelyre csak néha kell bejárnia. Ilyenek az irodai munkák, fordítás, szervezési munkák vagy titkárnői feladatok. Az internet adta lehetőségeket egyre többen használják ki és indítanak online vállalkozást.
Otthoni munka, vállalkozás elindításához általában azonban bizony kell szakmai tudás, vagy valami saját termék, szolgáltatás, amit online értékesíthetünk. Kell befektetés eszközökbe, tudásba és értéket kell tudnunk adnunk az embereknek, hogy online megbízzanak bennünk és vásároljanak, igénybe vegyék a szolgáltatásainkat!
Ha az embernek nincs se pénze, se szakmai tudása, se értéke, terméke, szolgáltatása, amit online tudna értékesíteni, akkor az otthoni munka nem lehet más, minthogy más termékének ajánlásával próbálkozunk.
Tudjuk jól, hogy az emberek többsége utál eladni, és utálja, ha el akarnak nekik adni valamit, ezért a legtöbben így keresnek otthoni munkát, hogy ne értékesítés, ne eladás, ne MLM legyen.
Vannak persze nem MLM munkák, amik befektetést igényelnek, mint például a Bitcoin bányászás, ami most nagyon nagy üzlet sokak szerint, meg a Forex részvénypiac, de mindkettő amilyen nagy üzlet olyan kockázatos is.
Vannak a kattintgató, oldal nézegető, videónézős, kérdőív kitöltő lehetőségek, amiknél az a baj, hogy 90%-uk nem fizet, hiába teljesíted a kvótádat. Átverés a zöme és csak nagyon, mindenre hajlandó emberek vesztegetik az idejüket ilyenre. Vannak akik nyomatják a kérdőív kitöltéses Market Agent oldalt, de az igazság az hogy félévente küldenek egy kérdőívet abból nem lehet meggazdagodni! Egyedül abból van kis pénz ha behozol embereket, utánuk adnak valami pár eurót. Ezért reklámozzák sokan mert az új tagokért van pénz. Kissé pilóta-játékszerű a dolog.
Ha megnézzük a reális lehetőségeket, akkor csakis az MLM lehetőségek maradnak, mint otthoni munka. A kérdés csak az, hogy hogyan érdemes csinálni, és hogy milyen módszerekkel lehet eredményt elérni?
Ha megnézzünk egy Facebook csoportot, akkor az otthoni munka kifejezés alatt szinte mást sem találunk csak MLM hirdetéseket. Ha valaki feltesz egy ilyen kérdést – még ha ki is írja, hogy MLM nem érdekel – akkor is elözönlik a „jobbnál jobb” MLM-es ajánlatok. Persze a legtöbben letagadják, hogy az MLM lenne, de ha egy kicsit is utána néz az ember, hogy mivel foglalkozik az illető, szinte mindig kiderül, hogy egy MLM céghez toboroz új tagokat. Gyakran hallani ilyen félrebeszéléseket, hogy ez nem MLM, itt nem kell semmit eladni, nem kell senkit beszervezni, de végül mindig kiderül, hogy arról van szó, hogy valamit el kell adni, ki kell közvetíteni, ajánlani kell másoknak.
Hogy tisztábban lássunk, nézzük, hogy valóban otthoni munka-e az MLM?
Az MLM lényege, hogy az ember elkezdi fogyasztani egy cégnek a termékeit és ha elégedett velük akkor másoknak is elkezdi ajánlani. Ez régen tipikusan úgy működött, hogy az emberek névlistákat írtak, felhívtak telefonon boldog-boldogtalant, és mindenkinek, aki 1 m-es körzetükbe került, beszélniük kellett a szuper üzleti lehetőségekről. A tagoknak általában hetente kell menniük toborzó rendezvényekre és hetente, ha lehet minden nap legalább 1-2 bemutatót kell tartaniuk. Az MLM-nek, ez a hagyományos változata sok helyen még ma is él, bár egyre kevesebben vállalkoznak erre a kitartó személyiséget, tárgyaló készséget és kommunikációs képességeket igénylő feladatra.
Az internet megjelenésével a toborzás, a szervezkedés, a beléptetés, a kommunikáció, a bemutatók tartása és kapcsolattartás is áttevődött az online felületekre. Egyre gyakoribbá válik az online MLM és az online hálózatépítés fogalma. Mivel a hálózatépítés munkának nagy része otthonról online elvégezhető, ezért egyre inkább elkezdték otthoni munkának nevezni az MLM munkát.
Sokan egyszerűen már úgy hirdetik ezt a tevékenységet mintha a hálózatépítéshez elég lenne, ha valakinek van számítógépe, internete és Facebook fiókja. Azt kommunikálják a nagyközönség felé, hogy milyen könnyű munka ez, hisz otthonról vagy éppen a játszótérről is végezhető ez a tevékenység.
Mint említettem az online eszközök valóban ki tudnak váltani sok folyamatot, amit a hálózatépítők offline csináltak. Lehet toborozni új tagokat, népszerűsíteni az általunk képviselt MLM céget, lehetőséget és termékeket és lehet ezt a feladatot profin, kreatívan és sokszínűen végezni. Ha megtaláljuk a célcsoportunkat és ügyesen kommunikálunk az emberekkel, akkor személyes találkozás nélkül is elérhetjük, hogy tőlünk vásároljanak vagy hozzánk lépjenek be.
Hangsúlyozom azonban, hogy ehhez a sikerhez egyáltalán nem elegendő az, hogy ha az ember internet kapcsolattal és Facebook fiókkal rendelkezik. Ezért én ezt a fajta kommunikációt eléggé félrevezetőnek tartom, és csak arra jó, hogy az embereket beléptessük magunkhoz, a könnyű siker reményében, azonban nagyon könnyen és hamar csalódni fognak, ha rájönnek, hogy ez nem könnyen végezhető, befektetést nem igénylő munka.
Rájönnek, hogy hiába kapnak ingyenes eszközöket, hogy ingyenesen reklámozzanak, semmi pénzt nem fognak keresni, hisz pénz, jutalék csak forgalomból lehet, és ha mindenki csak ingyen regisztrál az ingyenes eszközökért akkor nincs pénzáramlás, nem lesz jutalék!!
Sokak számára a munka egyenlő azzal, hogy az ember fizetést kap valamiért. Ilyen értelemben az MLM-et nem is tartják munkának, mivel elképzelhető, hogy valaki hónapokig próbálkozik, dolgozik, próbál vevőket, csatlakozókat találni és mindezért semmilyen fizetést nem kap. Az MLM tehát nem nevezhető kifejezetten munkának abban a tekintetben, hogy nem jár érte fix fizetés.
Sokkal inkább nevezhetjük vállalkozásnak, hisz a vállalkozásoknál beszélhetünk arról, hogy nincs fix fizetés, a vállalkozó a saját maga alkalmazottja és csak akkor tud adni magának fizetést, hogy ha a munkájával forgalmat és bevételt termelt.
Nagyon sokan ezért riadnak vissza az MLM-től, mert az emberek többsége azonnali pénzt, bevételt szeretne. Az MLM viszont olyan mint egy építkezés, beköltözni csak akkor lehet ha felépítettük a házat!!!
Ezért olvasni gyakran olyan felháborodott bejegyzéseket is, hogy micsoda dolog, hogy valaki munkát ajánl, de ahhoz, hogy elkezdhessem még nekem kell pénzt befizetnem.
Mert ugyebár ők pénzt akarnak keresni, és nem pénzt kiadni!
Az MLM azonban nem hasonlítható az alkalmazotti munkához, a régen otthonról végezhető munkához, sokkal inkább egy vállalkozáshoz, aminek az elindításához igen is szükség van pénzbefektetésre. A pozitív különbség azonban az, hogy a hagyományos vállalkozásokat több millió forintból lehet csak elindítani és komoly kockázattal járnak.
Az MLM vállalkozás elindításához viszont csak olyan befektetés szükséges, ami semmiképp nem okozhat veszteséget annak, aki belekezd, hisz nem bérleti jogot, tagsági viszonyt kap a pénzért, hanem egyrészt komoly eszközöket az online munkához, másrészt termékeket, amiket idáig is fogyasztott, csak máshol vette meg. Ezért, ha nem is megy az üzlet, akkor se bukja el a pénzét hisz azért termékeket kapott, amit elfogyasztott!
Az MLM egy vállalkozás, ahol nincs fizetés, így csak akkor van bevétel, ha sikerült forgalmat generálni és abból a cég visszafizet jutalékot! Ezért egy hálózat építőnek meg kell fontolnia milyen munkát végez, mert a cég nem az interneten, Facebookon eltöltött idő után fizet, hanem a forgalom után. Így gondolhatja valaki, hogy egész nap ingyen dolgozok, reklámozok és mindezt ingyen!
Igen ha elmennél egy céghez és ott ezt alkalmazottként csinálnád, akkor lehet, hogy több pénzt kapnál érte, de a mai kapitalista világban, szerintem ha nem hozol eredményt hamar kirúgnának, vagy áttesznek teljesítménybérbe, hogy csak a teljesítmény után fizetnek!
Szóval én senkit se kecsegtetnék azzal, hogy ez egy könnyű munka! Viszont, ha valaki hajlandó képezni magát, kitartó és beletanul az értékesítésbe lezárásba prezentálásba és nem szégyenli elmondani az árat, akkor igenis óriási lehetőségek és pénzek vannak ebben a szakmában!
És passzív jövedelmet ad, és nemzetközileg is építhető!
Egyre több MLM hálózatépítő azonban próbálja levinni a színvonalat és ingyenes csatlakozást hirdet a cégéhez, sőt még azt is hirdeti, hogy nem kell semmit vásárolni, nincsenek követelmények.
Az MLM által biztosított életstílus, magas életszínvonal, passzív jövedelem azonban logikusan nem épülhet fel olyan emberekből, akik nem hajlandóik pénzt fektetni a saját egészségükbe, illetve az MLM vállalkozásuk elindításába.
Akik ingyenesen lépnek be egy MLM céghez, és saját terméktapasztalat nélkül állnak neki reklámozni, azok soha semmilyen sikert nem fognak elérni, bármilyen vonzó képeket, szuper reklámszövegeket írnak ki, hogy másokat rávegyenek a vásárlásra! Az MLM a másolódás üzlete és mindenki olyan embereket vonz be az üzletébe amilyen ő maga. Ingyenes belépők ingyenes belépőket léptetnek be!
Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy az MLM egy nagyszerű otthoni munkalehetőség, hisz a technikának köszönhetően ma már minden folyamat online elvégezhető.
Azonban, hogy eredményeket érjünk el, ezeket a folyamatokat professzionálisan kell tudni elvégezni. Azok, akik leállnak azon a szinten, hogy ingyenes Facebook csoportokba dobálják be a hirdetéseiket, nem igazán számíthatnak bármilyen sikerre. Az ilyen csoportok ugyanis jellemzően azoknak az embereknek a törzshelye, akik szintén ilyen hirdetésekkel akarnak másokat beszervezni.
Mindenképp úgy látom helyesnek, hogy ha az ember otthoni munkát szeretne, akkor legyen nyitott az MLM vállalkozás elindítására, de csak úgy kezdjen bele, ha felmérte a költségeket és felfogta azt, hogy ez egy vállalkozás, amely termékforgalmon alapul. Mindenképp érdemes mindenkinek elköteleznie magát egy MLM cégnél és annak termékeinél. Ha az ember jó tapasztalatokat szerzett a termékekről, akkor tud igazán hiteles lenni és akkor tudja ezt online helyesen kommunikálni.
Az emberek ugyanis nem termékeket, nem MLM cégeket keresnek, hanem megoldásokat az életük különböző problémáira.
Az otthoni munka tehát lehet MLM, sőt ez a leggyakoribb formája, de ez ugyanúgy szakma, mint minden más, ezért meg kell tanulni az online marketinget, online kommunikációt, értékesítési technikákat, szövegírást, élő video készítését és még sok minden mást, amivel hitelesen, kreatívan és meggyőzően tudjuk képviselni és bemutatni az általunk választott MLM cég termékeit és üzleti lehetőségét.
Sajnos az online otthoni munkában reménykedők és az online hálózatépítésbe kezdők nagy többsége nem hajlandó kilépni a kényelmi zónájából, nem hajlandó költeni a tudás megszerzésére, személyiségfejlődésre, ezért többségük sikertelen, kudarcokat él át és sokan feladják. Talán ennek köszönhető, hogy sokan elzárkóznak még a gondolattól is ha azt hallják, hogy otthoni munka vagy MLM.
A saját tapasztalatom és a gyakorlat, a tények azt mutatják, hogy az az 5-10 % aki viszont hajlandó a változásra és a tudás megszerzésére és egyre profibb eszközöket használ az online kommunikációban, marketingben, azok valóban kimagasló eredményeket érhetnek el és jóval többet kereshetnek az otthonról végezhető munkával, mint azok, akik alkalmazottként egy munkahelyen dolgoznak.
Az MLM otthoni munka tehát valóban egy nagy lehetőség kismamáknak, anyukáknak, nyugdíjasoknak de vállalkozóknak, nagy üzletekben gondolkodók számára is. Ha jó MLM céget választ az ember, akkor akár az egész világról toborozhatunk új fogyasztókat és tagokat, akik forgalma után a cég jutalékot fizet számunkra.
A munka egyetlen dologból áll! Fogyasztani a cég termékeit, a tapasztalatainkat megosztani másokkal, és reklámozni, népszerűsíteni a termékeket, üzleti lehetőséget!
Az összes többi a cég dolga.
A cég fejleszti ki a legjobb termékeket, gondoskodik a minőségről, szállítja ki a megrendelőkhöz, biztosítja az ügyfélszolgálatot, reklamációk kezelését. A cég állít ki számlát, és a cég fizeti ki a jutalékot ezért a munkáért!
Nincs befektetés, alkalmazott, bérleti díj üzlethelyiség, rezsi stb.
Egy dolog kell számítógép, internetkapcsolat és TE!
DE EZEK KÖZÜL A LEGFONTOSABB A TE!
Mert az emberek nem cégekhez csatlakoznak, nem vásárolni akarnak, nem minden vágyuk, hogy MLM-ezhessenek!
Az emberek vezetőket, profikat, példaképeket, mentorokat és egyéniségeket keresnek, és emberekhez csatlakoznak! És ezért az otthoni munkában is csak azok lesznek sikeresek, akik vállalják ennek felelősségét és terhét, és képesek kiépíteni a személyes márkájukat, vezetői képességeiket, és követhető, vonzó személyiségekké válnak!
Ezért az online otthoni munka, az MLM legfontosabb része, nem a reklám hirdetések, a honlap linkek, a vonzó előtte utána fotók posztolása, hanem a saját márka a TE neved felépítése!
Ha a NEVED felépült, akkor bármilyen üzletet hirdetsz az emberek tolongani fognak, hogy belépjenek hozzád!
Ez van ez az igazság! És ezért valóban csak nagyon kevesek sikeresek az online MLM-ben!