A TE géped nem zuhan még?

A TE géped nem zuhan még?

Repülőgépen 15 perc repülés után a pilóta az utasokhoz szól a hangosbemondón:

– Hölgyeim és uraim, egy kis baj történt! Sajnos leállt az egyik hajtóművünk, de nincsen semmi baj. Ez egy nagyon biztonságos gép. Négy hajtóművel rendelkezik, így a másik három gond nélkül elviszi a gépet.

A menetidő azonban egy órával meghosszabbodik.

Később ismét jelentkezik a pilóta:

– Hölgyeim és uraim! Ismét gond van, leállt a másik hajtóművünk is.
A maradék két hajtómű elég ahhoz, hogy a legközelebbi repülőtéren leszálljunk.

Hamarosan ismét jön a bejelentés:

– Hölgyeim és uraim, megint leállt egy hajtóművünk! Mivel csak egy hajtóművünk maradt, ez csak nagyon lassan tudja mozgatni a gépet, így megkezdjük a leszállást.

Ekkor az egyik utas odaszól a szomszédjának:

– Na, ez szép! Az a maradék hajtómű is leáll, aztán itt ragadunk egész napra!

Tanulság:

Az emberek hajlamosak komolytalanul venni az életet, annak törvényeit, működését és használati utasításait!

Talán olyan törvényeket még figyelembe vesznek, mint a gravitáció törvénye és ezért nem ugranak le a toronyház tetejéről, de az emberi életet irányító alapvető törvényeket a legtöbb ember igyekszik figyelmen kívül hagyni! A szabadság alatt azt értik, hogy bármit megtehetnek, semminek se lesz büntetése, mert az élet számukra arról szól, hogy élvezzenek ki mindent, ami élvezetet okoz és adjanak meg mindent a testüknek, ami jó érzést hoz.

Nem törődnek azzal, hogy mi lesz a következménye, sőt amikor jönnek a negatív események, bajok, akkor se tudják összekötni azzal, amit csináltak, egyszerűen nem fogják fel a veszélyt, s hogy az életmódjuk, életvitelük, a gondolkodásuk az oka annak, amilyen helyzetbe kerültek, vagy kerülhetnek!

Rajzolhatsz bármekkora halálfejet a cigarettásdobozra, ők akkor is elszívják, mutathatsz képeket az alkoholtól tönkre ment májakról ők akkor is megisszák! Bebizonyíthatod, hogy a betegségek hátterében 90%-ban a helytelen életmód, a helytelen táplálkozás, a helytelen gondolkozás, a negatív érzelmek és gondolatok vannak, ők akkor se hajlandók változtatni!

Lehet, a viccet folytatva, hogyha elkezd zuhanni a gép, akkor még örülnek is, hogy végre beindult és nem késnek le a buliról, ahova tartottak!

Miért?

Nem törődnek a vonzás, a vetés aratás, a hit, a helyettesítés, a vizualizáció, a szeretet stb. törvényeivel, mert azt gondolják, hogy bármit, bárhol, bármikor megtehetnek, nekik senki se szabjon határokat, korlátokat, ne állítson fel szabályokat, senki se mondja meg mi a jó és mi a rossz. Azt állítják semmi se rossz, minden csak gondolkodás kérdése és az ember szabad lény, bármit megtehet, senkinek se tartozik elszámolással. Egyszer élünk, élvezzük ki, amíg lehet ugyebár. Erkölcsi mércékről, erkölcsi elvárásokról, alapokról, az emberi élet méltóságáról, olyanról, hogy valami bűn, persze hallani se akarnak!

Az emberek többsége nem akarja észrevenni, felfogni, hogy a gépe zuhan, az utolsó pillanatig sem!

Talán azért, mert nem elég fontos neki az, hogy repüljön! Talán nem értékeli eléggé, hogy egészséges lehet, hogy szép az élet, hogy boldog emberi kapcsolatai lehetnek, hogy segíthet másoknak, hogy alkothat, szebbé teheti a világot! Talán, ha volnának komoly céljai, álmai, ha szeretné az életet, látná a lelki és szellemi törvények hasznát és szükségességét, nem ellenséget korlátokat látna bennük, akkor talán odafigyelnének a jelzésekre és változtatnának az életükön!  Talán akkor észrevennék, hogy amit ők szabadságnak hívnak, igazából rabság!

Szabadság vagy rabság?

Nem tudnak meglenni már a cigi nélkül, a pia nélkül, a bulik a kicsapongás, az élvezetek, a test örömeinek túlhajszolása nélkül! Ezek nélkül számukra az élet sivár lenne. Talán ezért nem zavarja őket a zuhanás és nem veszik komolyan a figyelmeztetéseket! Aztán ha beüt a krach és megjön a diagnózis valami gyógyíthatatlan betegségről, vagy balesetet okoznak és szenvednek el, vagy kirúgják őket a munkahelyről, tönkremegy a vállalkozásuk, a házasságuk, az emberek mind elfordulnak tőlük és depresszió vagy pánik veri fel a fejét az addigi „nagy örömök” helyett, akkor jön majd a mások hibáztatása. Akkor előkerül Isten, akit szidni lehet, a sors, ami hibás mindenért, a kormány a politikusok, a gazdasági helyzet és talán a szülők is, akik hibásak mert nem adtak meg nekünk mindent, nehéz gyerekkorunk volt!

Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket – figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: “Miért pont én…?”

(Andrew Matthews: Hallgass a szívedre)

Ilyenkor aztán azonnali, gyors megoldásokat keresnek. Csodapirulát, amitől azonnal meggyógyulnak, egy nap alatt eltűnik a rák, megszűnnek a fájdalmak. De az élet törvényeit, nem mi szabjuk! Nem úgy működnek a dolgok, hogy mi felelőtlenül bármit megtehetünk és utána csak a DEL gombot megnyomjuk és eltüntetjük, ha kínos számunkra. Az életmódunkban elkövetett hibáknak, „bűnöknek” sajnos viselnünk kell a következményeit.

Ha az élet törvényeit mindenki csak úgy áthághatná, következmények nélkül, akkor „elszabadulna a pokol”!

Senki se tartaná magát semmihez, hisz, ha rosszat tett valaki, azonnal kijavíthatja. Persze, az ilyen emberek azonnali hatást várnak, például a vitaminoktól is és ha a legkisebb adag, nem gyógyítja meg őket a súlyossá fajult betegségből, akkor fel vannak háborodva, hogy ez is csak egy becsapás, átverés, semmit se használ.

Tehát ne higgy a gyors, biztos megoldásokban, mert nincsenek. Amit elkövettél, ahogy éltél, annak a következményeit hosszú munka helyrehozni, már, ha lehet még. Ezért, a hangsúly a megelőzésen van mindig. Élj úgy, hogy azt később ne kelljen megbánnod!

Kérlek kedves olvasóm, ezért ne vedd tolakodásnak és kemény beszédnek e sorokat, hátha ez még csak egy kis kavics, hogy figyelmeztessen, hogy ideje komolyan venned, hogy a repülőgéped zuhan és ideje változtatnod a dolgokon és komolyan venned az emberi élet használati utasításait, spirituális, erkölcsi, lelki, szellemi és a gazdasági törvényeit is, mert ezek nem ellened, hanem a te védelmedben születtek!

Vélemény, hozzászólás?